Innikell

Vészesen közelített az idő a minap ahhoz a ponthoz, amikor már semmi és senki sem bír elviselni, magamhoz téríteni pedig főleg nem. Esett az eső a szobában szólt a TV, azt hiszem valami Foo Fighters szám szólt, én meg csak álltam banbán a konyhában és azon gondolkoztam mennyire jó lenne végre itthagyni ezt a szemét Debrecent. Itthagyni a lakást és egy üveg borral valamint egy puhadobozos "szofival" belesétálni a világba. Aztán rájöttem, hogy nem lehet. Se pénzem, se cigim. Azért a bort kinyitottam és nekiláttam saslikot sütni. Sikerült el is ba..nom. Nem lett jobb kedvem mindaddig míg kb. két deci nem maradt az üvegben. Ráadásul még este is lett. Nem mindig szeretem, ha beesteledik. Eltünnek a fények és csak egy gusztustalan halogén és neonmassza marad a városból. Otthon egészen más volt valamikor. Az esti levegő, a békák, a kutyák csaholása. A kamionok dübbenése a távoli hídon, a tücsökcirippelés. Régen más volt. Akkor kiülni a teraszra egy cigivel és halkan gitározni az esthajnalcsillagnak maga volt az öröm és a szabadság. Vagy kislámpánál olvasni egy Tóth Kriszta kötetet a frissenvágott fűben. Vagy csak ülni halgatni a csendet egy átmulatott, alkoholmámoros hajnalon. Itt a városban, az utcán üvöltöznek a szomszédban hangosan szeretik egymást, én meg csak ülök a földön várom, hogy a rohadt saslik végre elkészüljön. Annyira kiábrándító, annyira félelmetes. Nincsen jó vagy rossz, egyszerűen csak megszokott és sablonos minden, néha kicsit jobban, néha kicsit kevésbé. Néha leülök írni ilyenkor, aztán kidobálom a jegyzeteimet, némaságba búrkolózom, nem keresem csak a magam társaságát, vagy a cimborákét az éjjel-nappal nyitvatartó kocsmában, így dobálom ki lassan az életemet is az ablakon. Olykor gondolatban kártyázom, és megverem magam passziánszban, ami köztudottan nem egy bonyolúlt játék. Néha előveszem gyűrött borítójú könnyveimet, hogy századszorra is elolvasva visszadobjam őket birodalmuk könyvespolcaira. minek? Kérdezhetnéd, kérdezem, kérdezik. Nincs rá válaszom, csak megyek, megyek, míg el nem fogyik az út, vagy nem látom magam jönni szemben egy más testben, egy más világban, egymásban.